Az elektromos fogkefe nem véletlen lett annyira népszerű a felnőttek körében. Hatékonysága megkérdőjelezhetetlen és a fogak védelme érdekében természetes, hogy mindent megteszünk. Akár még a jól megszokott fogmosási technikákról is lemondunk, ha az elektromos fogkefe nagyobb biztonságot ígér. De ugyanúgy érdemes a gyerekeknél is az elektromos fogkefét alkalmazni? Ha igen, mikortól?
Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy az első fogak megjelenésekor már az elektromos fogkefével érdemes -e fogat mosni, vagy maradjunk a jól ismert, szüleinktől egykoron megtanult technikák mellett. A kétségek amiatt merülnek fel, hogy ha egy pici baba esetében is az elektromos fogkeféhez nyúlunk, lehet, hogy gyerek tejfogai mindig tiszták és egészségesek maradnak, de az egyre cseperedő gyerkőc nem tanulja meg azokat a kézmozdulatokat, amik a későbbiek folyamán szükségesek lehetnek a számára. Hiszen például az óvodában nincs lehetőség elektromos fogkefe használatára. Vagy minden gyerek esetében az óvónő feladata és felelőssége lesz a helyes fogmosási technika megtanítása és elvégzésének ellenőrzése?
Szakembereink véleménye szerint nagyon hatásos már pici gyerekek esetében az elektromos fogkefe mindennapos alkalmazása, viszont figyelni kell a megfelelő fogkefe fej kiválasztására. Azáltal, hogy a gyerekek ínye érzékenyebb, puha sörte kiválasztása célszerű. Mindemellett mindenképp érdemes a fogmosásra szánt időt figyelni, kellő időtartam alatt elvégezni a fogmosást, nem szabad spórolni az idővel, még akkor sem,ha egy ilyen hatékony eszköz áll a rendelkezésünkre. És persze a későbbiekre gondolva, célszerű hagyományos fogkefe megfelelő használatára is megtanítani a gyereket, hogy minden élethelyzetben képes legyen tisztán tartani fogait, ne csak az elektromos fogkefe „képességeire” bízzuk csemeténk fogai egészségének megőrzését.
Elérhetőségeink
Írjon nekünk!